|
- Száraz macskatáp
A gazdi számára a legkényelmesebb száraz táppal eteni a cicát. Hűtés nélkül sem romlik meg, sokáig ott állhat a tálkában kitéve. Sajnos Durmi tudja, hogy melyik az olcsóbb kaja, és azt nem hajlandó megenni (kivéve, ha nem kap mást). Néhány cica (ezek közé tartozik sajnos az enyém is), a tálkájában hagy olyan törmeléket, ami evés közben hullott ki a szájából. Egyszerűen nem hajlandó megenni, úgyhogy forró teába, levesbe, sós vízbe, vagy valami másba szoktam szórni a hulladékot, és miután kihült odaadom a cicának, az meg örömmel megeszi. Több helyől hallottam már, hogy a száraztáp veseelégtelenséget okozhat, főleg akkor, ha kevés folyadékot fogyaszt hozzá a cicus.
- Konzervek
Az embereknek készült máj-, és egyéb húskonzerveken kívül (ezeket is megzabizzák a dögök) lehet kapni konzerves macskakaját is. Ezeknél vigyázni kell, mert felnyitás után könnyen megromlanak.
- Hús
A nyers húsért egészen odavannak a macskák. Színte rágás nélkül tömik be a fejükbe. Azért ha nem vagy anyagilag annyira eleresztve, akkor ne bélszínnel meg sonkával etesd a cicádat. Egyszer vettünk a cicusnak marhadarálékot. Mivel a nyers húst igen szereti, gondoltuk, ennek is örülni fog. Azonban igen elcsodálkoztunk, amikor febontottuk a fehér nejlonzacskót, és egy tyúkszem kacsintott kifele a marhadarálékból. Persze volt benne csirkeláb, meg még sokminden, ami nem igazán emlékeztet egy marhára. Nem tudom, mi lehetett még benne, de az biztos, hogy a macseknak meg sem fordult a fejében, hogy ezt meg is lehetne enni. Lehetőleg öblítsd le a húst, ha nyersen adod a cicusnak. A sertéshús gyakran tartalmaz emberre ártalmatlan, de macskákra veszélyes fertőzést, így sertéshúst ne adj a cicusnak!
- Tejtermékek
Az én macskám nagyon szereti a tejtermékeket: tejfölt, kefirt, túrót, sajtot, no meg a tejet. Sok cica hasmenést kap a tejtől. Állítólag segít, ha felforraljuk egyszer a tejet.
- Emberi ételek
Levesek, főtt krumpli, tökfőzelék. Ezekből is hajlandó kicsit enni a cicám, de azért inkább a felvágottakat, szalámikat, és hasonlókat szokta kinézni a számból. A szardéniáért meg egyenesen háborút indít, amit rendszerint meg is nyer.
- Édességek
A macskák általában szeretik az édességeket, főleg a csokoládét, de nem szabad túlzásba esni vele, mert megbetegedhetnek tőle.
- Zöldségek
Nem zöldség amit írok, a legtöbb macska szereti a zöldségeket. Persze csak az étrend kiegészítőjeként eszik zöldséget, semmi esetre se ne próbálj vegetáriánust nevelni egy macskából. Nálunk sokáig a friss zöldpaprika volt a sláger. Ragyogóan lehet vadászni rá, pofozni a konyhakövön, és persze meg is lehet enni a játék végén, ha nem a hűtőszekrény alatt kötött ki.
- Macskavitamin
Én csak a zöld-fehér, állítólag algát tartalmazó tablettát ismerem. Elvileg szőrhullás ellen jó, bár én az ilyen irányú hatását nem tapasztaltam. Mindenesetre nagyon szereti a picur, de nem érti, miért csak szemenként adom neki.
Ha a macskakaját a hűtőből veszed ki, ne add oda rögtön, mert túl hideg lehet. Forrón se adj semmit, mert ilyenkor úgysem tetszik a cicának. Ha mikrohullámú sütőben melegítesz neki valamit, nagyon vigyázz, mert nem lesz egyenletesen meleg az étel, ezért várjál pár percet vele, mielőtt odaadod. | |